top of page

El a kezekkel az omega-3 zsírsavaktól!

Szerző képe: Dr. Nagy TamásDr. Nagy Tamás

A világon az orvosok számára a legelfogadottabb szív- érrendszeri klinikai vizsgálat alapján a magas omega-3 zsírsavindexszel rendelkezőknek 34%-kal alacsonyabb halálozási kockázata van (bármilyen okból kifolyólag: szív- és érrendszer, daganat, egyéb) és 39%-kal alacsonyabb rizikója a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulására!

A jó hír az, hogy ma már meg tudjuk mérni az omega-3 vérszintünket, minimális költséggel, egyszerűen, pár perc alatt, egy önteszt, a Balance teszt segítségével.

A világ talán leghíresebb, de minden kétséget kizáróan korszakalkotó klinikai vizsgálata, a Framingham Heart Study a kardiovaszkuláris megbetegedést és halálozást vizsgáló tanulmány.

Az EBM (Evidence-Based Medicine) egyik első, úttörő, kohorsz tanulmányaként tartják számon. Eredményeit, utótanulmányait a mai napig széles körben publikálják.

A Framingham Heart Study utótanulmányában vizsgálták a vörösvérsejtek omega-3 zsírsav-telítettségének és a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának összefüggéseit. A 2500 résztvevő eredményei alapján elmondható, hogy a magas omega-3 zsírsavindexszel rendelkezőknek 34%-kal alacsonyabb halálozási kockázata van (bármilyen okból kifolyólag: szív és érrendszer, daganat, egyéb) és 39%-kal alacsonyabb rizikója a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulására. Megállapításuk alapján az omega- 3 típusú zsírsavak közül a DHA-nak (dokozahexaénsav) jelentősen nagyobb szerepe van ebben, mint az EPA-nak (eikozapentaénsav) vagy az ALA-nak (alfa-linolénsav), mivel a teljes koleszterinszintet is figyelembe véve a DHA magas szintje mutatott jelentős eltérést, javulást a halálozások számában, kórképek kialakulásában.

"William S. Harris, PhD, Nathan L. Tintle, PhD, Mark R. Etherton, MD, PhD, Ramachandran S. Vasan, MD (2018) Erythrocyte long-chain omega-3 fatty acid levels are inversely associated with mortality and with incident cardiovascular disease: The Framingham Heart Study. J Clin Lipidol. 12(3):718-727."

Tags:

Az üzleti megoldásokra utaló estleges jövedelmekre, bevételekre vonatkozó adatok tájékoztató jellegűek, időben változhatnak, semmilyen ajánlatot vagy ígérvényt sem tartalmaznak. Minden ember sikere azon múlik, hogy mennyi munkát tesz bele az üzletébe és képes-e gyorsan alkalmazkodni, tanulni, tapasztalatait új üzleti koncepciójában alkalmazni és elköteleződik-e egy fenntartható, etikus üzleti modell felépítése iránt.

 

Az egészségtippek blog tartalmai oktatási célúak és nem helyettesítik az orvosi vizsgálatokat csak kiegészítik azokat. Nem minősülnek orvosi tanácsadásnak, sem a betegségek diagnosztizálásának, kezelésének vagy megelőzésének és nem helyettesítik a háziorvosának vagy kezelőorvosának véleményét. Egészségügyi panaszok esetén haladéktalanul keresse fel kezelőorvosát és tartsa be az utasításait. 

bottom of page