top of page
Szerző képeDr. Nagy Tamás

Depresszió, szorongás

"Annak ellenére, hogy az idegtudományokban jelentős fejlődést sikerült elérni az elmúlt két évtizedben, a depresszió továbbra is nehezen kezelhető.”

"Sok beteg hagyja abba a gyógyszeres kezelést az első néhány hónap során, sőt, sokan nem is hajlandók elkezdeni a gyógyszeres terápiát a mellékhatásoktól vagy a megbélyegzéstől való félelem miatt, ezért nem meglepő, hogy számos depresszióban szenvedő beteg keres alternatív kezelésmódokat a hagyományos egészségügyi rendszeren kívül"

Dr. François Lespérance

Pedig a depresszió és a hozzá kapcsolodó szorongás napi szinten teheti tönkre az életet és növelve a szív és érrendszeri kórképek súlyosságát, szó szerint megrövidítik az Ön életét.

A kanadai kutatók az eddigi legnagyobb betegszámú klinikai vizsgálatot végezték el, amelyben az omega-3-zsírsavaknak depresszió tüneteire gyakorolt hatását értékelték 423 beteg bevonásával. A véletlen besorolásos, ún. kettős vak vizsgálatba 2005 és 2009 között vontak be depresszióban szenvedő betegeket, akik nyolc héten keresztül szedtek naponta három, halolajból készült, eikozapentaénsavat (EPA) tartalmazó kapszulát, vagy ugyanennyi, napraforgóolajat tartalmazó, kis mennyiségű halolajjal ízesített kapszulát (placebocsoport). Ebbe a vizsgálatba – az antidepresszánsok hatásosságát tanulmányozó vizsgálatok többségével szemben – számos olyan beteget vontak be, akik nehezen kezelhető vagy más pszichés társbetegséggel szövődött depresszióban szenvedtek, ezért a vizsgált betegcsoport jobban hasonlított a „való életben” kezelt betegek csoportjához.

​A vizsgálatban használt készítmény EPA-koncentrációja napi három kapszulában 1050 mg EPA-t és 150 mg dokozahexaénsavat (DHA) tartalmazott. Az étrend-kiegészítőként forgalmazott omega-3-zsírsavak hatásosak, a hagyományos antidepresszánsokhoz hasonló mértékű hatékonyságot mutattak. - állapította meg az Université de Montréal kutatócsoportja François Lespérance vezetésével. Az eredményeket a Journal of Clinical Psychiatry honlapján közölték.

bottom of page