Ki neveli fel a gyerekeinket?
Ezt az írást az index2-n találtam, igen elgondolkodtató!
"Szilveszter éjjel szívinfarktust kapott az egyik nagyon kedves ismerősöm. Csak úgy, minden átmenet nélkül. Csak vásárolgatott, s közben szorítani kezdett a mellkasa. Alig több, mint 40 éves.
A barátnőmet nem is olyan régen műtötték meg rosszindulatú daganattal, egy másik ismerősöm a közeljövőben fekszik kés alá ugyanezen okból. Erőszakos, gyorsan növő daganatot diagnosztizáltak nála.
Ismerek gyermeket, akinek az édesanyja bement a fürdőszobába, és soha többé nem jött ki onnan. Ismerek apát, akinek a lánya sokadszor veszi fel a küzdelmet egy erőszakos, pusztító betegséggel.
Valamennyi érintett nő. Valamennyien a 30-as 40-es éveiben.
Kikészít. Kikészít a tudat, hogy milyen törékenyek vagyunk, mennyire kevésen múlik az életünk. Nem tudom elengedni a gondolatot, hogy a nők szervezete lázad. Lázad a túlterheltség, a kiszipolyozás ellen.
Jó, ne sarkosítsuk ki a helyzetet a nőkre. Ugyanígy érintettek a korosztályom férfi tagjai is.
Miért? Mert hajtunk, mint a barmok, több fronton igyekszünk teljesíteni, sokszor túlteljesíteni, mindezt állandó stresszben. Stresszes az életünk, a munkánk, a környezetünk. Nem tudunk kikapcsolni, nem tudunk pihenni. Eközben egészségtelenül étkezünk, mert nincs idő vagy pénz vagy egyik sem az egészséges ételekre, sokszor a nyugodt étkezésre sem. Állva eszünk, mint a barmok, két perc alatt, futtában. Dohányzunk, mert a felgyülemlett rosszat sokan rossz szokásokkal próbáljuk kompenzálni. Iszunk, mert az idegességet így próbáljuk enyhíteni.
Keveset alszunk. Keveset sportolunk. Keveset pihenünk. Keveset nevetünk.
Megrendültem. Mert a korosztályom hullik. És én félek.
Nekem még volt szerencsém megismerni a dédszüleimet. A nagyszüleim is élnek még. A szüleim hangját is hallom, amikor csak akarom, és ezért szívből hálás vagyok.
A most születők vajon megismerik majd a nagyszüleiket? Lesz esélyük játszani a papával, mamával? Hisz olyan későn vállalunk gyereket. Folyton halogatjuk: most lakás, kell, jó munka, biztos megélhetés. A karriert építjük. Nem jönnek a gyerekek, csak túl a harmincon. Ha egyáltalán jönnek, mert vannak, akiknek nem is sikerül a gyerekvállalás. Évekig. Pedig mindent elkövetnek.
Én attól félek, ha így égetjük két végéről a gyertyát, ha az életmódunk ilyen stresszes és rohanó marad, a most születő nemzedéknek a szüleikkel sem lesz esélye együtt játszani.
