
LÁTOGATÓK
AZ EGÉSZSÉGPROTOKOLL HASZNÁLATA

“A megközelítésem egészen más, mint a hagyományos táplálkozástudományé. Annak az új tudományterületnek az elnevezése, ahol én mozgok, az Alkalmazott Táplálkozástudomány. Az Alkalmazott Táplálkozástudomány elveire épülő életmód- és táplálékkiegészítő-programot dolgoztam ki, ami nemcsak a betegségek kialakulásának kockázatát igyekszik csökkenteni, hanem a már fennálló egészségügyi problémák súlyosságát is enyhíti, illetve a további romlást képes megállítani. Sok esetben elérhető, hogy ilyen állapotok megforduljanak, ezáltal helyreállítva mind a testi, mind pedig a mentális egészséget. *Hálás vagyok a Zinzino vezetőinek, hogy közös munkánk során azokat a tudományos eredményeket, amiket az egyetemekről és kutatóintézetekből hoztam magammal, átültethettem a gyakorlatba. Feltettem nekik a kérdést, hogy milyen korlátok között kell mozognom, mekkora léptékben gondolkodhatok, amire csak annyit válaszoltak: Hozd ki a dolgokból a lehető legtöbbet! Ilyen szabad kezet azelőtt még soha senkitől nem kaptam”.
Dr. Paul Clayton
*Dr. Paul Clayton szakmai meglátását idéztük, de a Zinzino termékeivel kapcsolatban semmilyen terápiás ígéretet sem fogalmazunk meg. Nem állíthatjuk, hogy a Zinzino termékei segíthetnek vagy hasznosak konkrét betegségek kezelésében vagy megelőzésében.

_edited.png)

1. lépés
Teszteljen-teszteljen-teszteljen!
Ezekkel a tesztekkel megtaláltuk annak a módját, hogyan ellenőrizheti azt, hogy az elmúlt időszakban az életmódja, a táplálkozása és a stresszfaktorai hogyan befolyásolták a hosszútávú egészségét.
Ma már a hit, az luxustermék. Azt hiszem, hogy jól vagyok. Azt hiszem, hogy amit szedek használ, azt hiszem, hogy ezzel védem magam....
Mi elvisszük az Ön otthonába és letesszük az asztalára azokat a teszteket, amelyek itthon vagy nem elérhetőek vagy csak laborban, sorbanállással és vénás vérvétellel lehetne megcsináltatnia.
A modernebb orvosok mondják, hogy az a szerencsés, ha valamilyen kisebb problémával jelez a szervezete, hogy elindult egy rossz irányú folyamat, pl. egy hajhullás, vagy kezdődő IR vagy pajzsmirigy-gyulladás. Ekkor még könnyebben be tudunk avatkozni és Ön is tud kisebb életmódváltoztatásokkal látványos eredményt elérni. A nagyobb baj ott van, mikor valaki büszkén hirdeti, hogy 20 éve nem járt orvosnál, majd 2 hónap múlva infarktusban összeesik az utcán és meghal. Istenem, hány ilyet láttunk már!
Tesztelje otthonról, kényelmesen és fájdalommentesen a gyulladásos hajlamát, a sejtjei anyagcseréjét. Tesztelje a vércukorterheltségét, mely egyértelműen összefügg a késői súlyos szövődményekkel, a látásromlással, a lábszárfekéllyel, az infarktussal. Valamint tesztelje a D-vitamin-szintjét is, amely, ha kellő mértékű, akkor megvédheti a fertőzésektől és bizonyos daganatos folyamatoktól.
"A nagyobb baj ott van, mikor valaki büszkén hirdeti, hogy 20 éve nem járt orvosnál, majd 2 hónap múlva infarktusban összeesik az utcán és meghal."
2. lépés
Használja a Protokoll termékeit

Egyensúlyba hozzuk a sejtjeink működését és a bélflóránk összetételét. Javítjuk a tápanyagok felszívódását, a sejtek anyagcseréjét, valamint az immunrendszerünk működését is megkönnyítjük, optimalizáljuk.
BALANCE OLAJ+

A BalanceOil+ hozzájárul
-
az agy
-
a szív
-
az immunrendszer
normális működéséhez
A megváltozott táplálkozási szokásaink miatt a sejtmembránban lévő omega-6 : omega-3 zsírsavak aránya durván eltolódott az omega-6 irányába. Az egészséges omega-6:3 egyensúly viszont képes megvédeni a szervezete sejtjeit a rozsdásodástól (oxidatív stressztől) és a gyulladástól, valamint hozzájárul a sejtanyagcsere optimális működéséhez. Ez utóbbi pl. IR-ben vagy cukorbetegségben kiemekedő jelentőségű. A BalanceOil+ prémium formula egy polifenol-omega-3 esszencia, D3-vitaminnal kiegészítve.
A ZinoBiotic+ 8-féle természetes rost igen speciális keveréke. Késleltetett hatású, aminek a jelentősége, hogy a vastagbél teljes hosszában képes hatni. Idegen baktériumok pótlása nélkül is hozzá tudunk járulni a személyre szabott, egyedi, egészséges bélflóra növekedéséhez. A termék könnyen fogyasztható, állaga kiváló, íz- és szagmentes.
XTEND+

Xtend+
-
Energiatermelés
-
Karbantartott csontozat
-
Erős izomzat
-
Immunrendszer
Az Xtend+ egy speciális, teljesen természetes, rendkívüli szuper-formula. A sejtek működéséhez és regenerációjához nélkülözhetetlen növényi hatóanyagok gondosan összeválogatott komplex keveréke. 22-féle vitamint és ásványi anyagot, 1-3/1-6 béta-glükánt, védő színanyagokat, karotinoidokat, tengerből származó polifenolokat és az enzimatikus immunrendszert támogató cianogéneket és metilcsoport-donorokat is tartalmaz. Az Xtend+ mellett már nem szükséges egyéb vitaminokat szednie.
3. lépés
Ellenőrizze a változást, végezze el a kontrollteszteket

A bizonyosság és a biztonság a legfontosabb. 4 hónap elteltével újra mérünk és megbizonyosodunk arról, hogy nem csak érzi a változást, hanem a vére paraméterei is javultak. Így kizárhatjuk a placebohatást.
A tesztek nem csak eredményt adnak, hanem mindig egy személyre szabott táplálkozási és életvezetési irányelvet is. Már hányszor hallottuk, hogy éljünk egészségesebben, táplálkozzunk jobban? De Önnek a jelenlegi helyzetben miből kell többet vagy kevesebbet ennie? Hiszen mindnyájan mások vagyunk. Életkorunk, anyagcserénk, bélflóránk, felszívódásunk..... Ezt is megmutatják a tesztek!
"Az Egészségprotokoll bizonyítható módon, többszörös vértesztekkel felszerelkezve, szinte egyedülállóan a világon mérhető módon képes Önnek segíteni.*"
*Jogi és etikai állásfoglalás
Az Egészségprotokoll eredményeit az EFSA (Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal) által jóváhagyott egészségre vonatkozó állítások, Dr. Nagy Tamás szakmai meglátásai és a nagyszámú felhasználói tapasztalatok alapján állítottuk össze. Az adott termékre vonatkozó EFSA állítások az ún. Terméklapokon találhatóak. Hivatalos forrás: www.zinzino.com. A Zinzino termékeivel kapcsolatban semmilyen terápiás ígéretet sem fogalmazunk meg. Nem állíthatjuk, hogy a Zinzino termékei segíthetnek vagy hasznosak konkrét betegségek kezelésében vagy megelőzésében.A 9lepes.hu oldalt független Zinzino partnerek üzemeltetik. A Zinzino Független Partnereire vonatkozó etikai szabályokat a Jogi- és Adatvédelmi nyilatkozatban ide kattintva elolvashatja. Szolgáltatásaink az egészség megőrzésére irányulnak. Egészségügyi panaszai esetén továbbra is forduljon saját orvosához és tartsa be az utasításait. Az étrend-kiegészítők nem helyettesítik a változatos étkezést. Minden tőlünk telhetőt jószándékkal megteszünk az Ön pontos tájékoztatására érdekében. Ha bármilyen kérdése van, vagy Önben felmerül bármilyen kétség, kérem keressen minket. Elérhetőségek itt! Készséggel és teljes mértékű együttműködési szándékkal állunk a rendelkezésére!
