top of page

Apró változtatások a tökéletes egészségért, mert az élet csodaszép

Egy régi sportember, Vincent Lombardi, a szuperkupa trófea névadója szerint "Nincs fontosabb az életben a látszólag lényegtelen apróságoknál". Milyen igaz, és nem csak a sportban, hanem az életünk más területein, az egészségünk megőrzésére is. Hogyan bánunk a családunkkal, hogyan vélekedünk másokról, mennyire nyugodt lélekkel alszunk? Egy kutatásban az idősödő Alzheimer-kóros betegeket javulásuk érdekében fogmosásra tanították, vajon miért?  Az élethosszig tartó egészségünknek sok-sok vetülete, apró lépése van. Ezekből gyűjtöttünk össze párat. 

Életmód

Alvás, alváscikusok

Fall Beauty

Egyre több kutatás támasztja alá, hogy az elalvási és átalvási zavarok, az alvás ciklusa és hossza több betegség kiindulópontja lehet. Sőt, az alvási gondok rendezése gyulladáscsökkentő hatással is bír. 15 ezer nő adatait elemezve jutottak arra a kutatók, hogy azok, akik naponta átlagosan 5 óránál kevesebbet vagy 9 óránál többet alszanak, gyengébben teljesítettek a mentális teszteken azokhoz képest, akik átlagosan naponta 7 órát töltöttek alvással. A túl kevés és a túl sok alvás két év öregedéssel egyenértékű romlást okozott a mért kognitív képességekben.

Az évtizedekig tartó követéses vizsgálatban azt is megfigyelték a kutatók, hogy azok a nők, akiknek az alvásideje jelentősen megváltozott az évek során, gyengébben teljesítettek a későbbi teszteken, függetlenül attól, hogy mennyi volt az eredeti alvási időtartamuk.

Javaslat: 

A nap bármely szakában, akár reggel végzett testmozgás is segíti az alvást. Feküdjön le lehetőleg korán, még bőven éjfél előtt. Alvás előtt ne tévézzen, inkább olvasson, hallgasson lágy zenét vagy röviden meditáljon. Ne egyen legalább 2 órával elalvás előtt. Ha szüksége van altatóra, lehetőleg ne gyógyszert, hanem természetes hatóanyagokat alkalmazzon. Itt egy jó példa ellenőrzött forrásból: (link)

Fog és szájhigénia

Image by Lesly Juarez

A fogíny- fogágygyulladás (parodontitis) szerepet játszik több betegség kialakulásában, pl. a cukorbetegséggel való összefüggése egyértelmű. Minél mélyebb és tartósabb a fogínygyulladás, annál gyakrabban jelentkezik a cukorbaj. A másik sajnos egyre gyakoribb probléma az időskori elbutulás, az Alzheimer-kór. Itt is erős összefüggés van a fogágygyulladással.

A betegségek kialakulásának oka, hogy a gyulladt fogínyből jelentős mennyiségben szabadulnak fel ún. citokinek. A citokinek a gyulladás helyén nagy számban felhalmozódott fehérvérsejtek által termelt anyagok, amelyek a kórokozók leküzdéséhez és a seb gyógyulásához járulnak hozzá. Sajnos, ha tartósan fennáll a fogágy-, fogínygyulladás, ezek a citokinek bekerülnek a vérkeringésbe, s el is jutnak minden egyes sejtünkig, ahol sejtszintű gyulladást váltanak ki. 

Ha Ön csak fogkefével most fogat és fogmosás után enyhe vérzést is tapasztal, akkor biztos, hogy van a fogínyében egy alattomos, enyhe gyulladás. Miért? Mert a fogíny és a fog nem tapad össze szorosan, hanem az íny a fog tövére csak rásimul és itt keletkezik egy mikroszkopikus méretű rés. Ebben a kis résben pang az élelmiszer-maradék, ami kiváltja az enyhe gyulladást. Ezt a területet csak és kizárólag fogselyemmel tudja kitisztítani. Sajnos a közhiedelemmel ellentétben a fogselyem nemcsak a fogköz kitakarítására szolgál, hanem elsősorban a fogíny gyulladásának megoldására. 

E mellett alkalmazhat kiegészítésként egy gyulladáscsökkentő természetes, bevizsgált készítményt is: (link)

Stressz, stresszmegoldások

Image by ahmad gunnaivi

A stresszről mindenkinek van személyes élménye, és egyben a stressz fejti ki a legnagyobb nyomást immunrendszerünkre. Befolyásolja a bélflóránk összetételét és a mellékvesén keresztül közvetlenül is gyulladást vált ki a szervezetünkben. Mint rozsda a vasat, a stressz az egészségünket erodálja!

A stressz és a gyulladás kétirányú kapcsolatban áll egymással. Egyik oldalról a stressz több úton is gyulladást vált ki a sejtekben, másrészt egyértelműen az idegrendszer sejtjeinek a gyulladása okolható a viselkedési zavarokért, a feszültségért és a depresszióért. A világhírű francia kutató, Dr. François Lespérance megfogalmazása szerint: "Annak ellenére, hogy az idegtudományokban jelentős fejlődést sikerült elérni az elmúlt két évtizedben, a depresszió és a szorongás továbbra is nehezen kezelhető. Sok beteg hagyja abba a gyógyszeres kezelést az első néhány hónap során, sőt, sokan nem is hajlandók elkezdeni a gyógyszeres terápiát a mellékhatásoktól vagy a megbélyegzéstől való félelem miatt, ezért nem meglepő, hogy számos depresszióban szenvedő beteg keres alternatív kezelésmódokat a hagyományos egészségügyi rendszeren kívül."

A nap bármely szakában, akár reggel végzett testmozgás is segít. A pihentető alvás szintén. Lágy zene vagy rövid meditáció is hasznos. Ha szüksége van kiegészítőre, lehetőleg ne gyógyszert, hanem természetes hatóanyagokat alkalmazzon. Itt egy jó példa ellenőrzött forrásból:
(link)

Tudatos, megtervezett mozgás

Boy Throwing Basketball

Remek elgondolás, ha valaki sportol, hogy megőrizze egészségét, javítsa fizikai állapotát. Arra azonban kevesen gondolnak, hogy akár árthatnak is maguknak. 

A legtöbben, amikor sportolnak mindössze saját megérzéseikre hagyatkoznak, pl. 10 futóból 7 nem tudatosan készül, csak fut. Az amatőr sportolók a bemelegítésre még csak-csak szánnak időt, de a nyújtás sokszor teljesen elmarad, vagy csak 1-2 percet töltenek ezzel. Csupán 57 százalék veszi komolyan, és fordít rá legalább 10 percet.

Gyakori a túledzés, amikor valaki többet sportol annál, mint amit a saját fizikális állapota, erőnléte megengedne. Sőt, az is előfordul, hogy valaki testi adottságai, egészségi állapota miatt nem a számára legideálisabb mozgásformát választja. Mindezek figyelmen kívül hagyása sérüléshez, mozgásszervi panaszokhoz vezethet.

Egy-egy súlyosabb sérülés után a felépülés, illetve a mozgásszervi panaszok gyógyulása akár fél évet is igénybe vehet. A rossz beidegződések az életkor előrehaladtával egyre inkább érezhető hatást gyakorolnak a testre: fájó végtagok, nehezen hajló ízületek, mozgásszervi panaszok fordulnak elő. 

Kutatások szerint a két legjobb kikapcsolódást jelentő mozgásforma a kerékpározás és a kertészkedés. Ha lehetősége van rájuk, javaslom. Ha nincs más, akkor a lendületes séta is jó megoldás, például az esti sorozatnézések helyett is, akár szeretteivel közösen, beszélgetve. Megteheti, hogy egy villamos- vagy buszmegállóval később száll fel a munkahelyére menet vagy vissza, mindössze tíz perc. A sok folyamatos üldögélés árt. Pattanjon fel egyszer délelőtt, délután a székéből és tegyen egy lendületes tíz perces sétát az irodaház körül. Végül, a lépcső nagy barátunk, az aluljáróban, a lépcsőházban. Ha nem tud megtenni 3 emeletet lendületesen, kimerültség nélkül, akkor nem beszélhetünk egészségről.

Ha komolyabban szeretne sportolni, egy előzetes diagnosztikai felméréssel, szakember bevonásával a problémák könnyen megelőzhetők lennének. A mozgás örömét visszanyerni sokkal több befektetést igényel, mint preventív, megelőző szemlélettel, akár szakember segítségével a jó gyakorlatot kialakítani. Ellenőrizze fizikai állapotát, töltse ki orvosi alapossággal összeállított kérdőívünket!

Család, közösségek

Story Time

Hallott már Ön a Kék zónákról? Ezek olyan kisebb területek, ahol az ott élő emberek hozzánk képest 20-30 évvel is tovább élnek, és teljesen egészségesek még idős korban is. Ilyen zónákat találunk Európa déli részén, Japánban, Észak- és Dél-Amerikában is. Kutatók szerint az egyik tényező, amely felelős a tökéletes egészségért, az az összetartó közösség, a család.

Készült egy nagyon különleges vizsgálat, ahol több svédországi egyetem és a világhírű Stanford Egyetem kutatói 3,4 millió svéd állampolgár társadalombiztosítási számát felhasználva olyan 40 és 80 éves kor közötti embereket választottak ki, akiknél korábban még semmilyen szív- és érrendszeri betegség nem jelentkezett. A 2001-et követő tizenkét évben a szakemberek nyomon követték ezeknek az embereknek az egészségi állapotát. Az eredmények szerint akik a vizsgált időszakban kutyatulajdonosok lettek, azok körében alacsonyabb volt a kardiovaszkuláris betegségek és egyéb tényezők okozta halálozások kockázata, mint a kutyátlanoknál. A jótékony hatás az egyedül élő embereknél volt a legszembetűnőbb. Az egyfős háztartásokban élő kutyatulajdonosok körében 33 százalékkal volt alacsonyabb a halálozás és 11 százalékkal alacsonyabb a szívroham előfordulása a vizsgált időszakban, mint azoknál az egyedül élőknél, akiknek nem volt kutyájuk. Ennek az lehet az oka, hogy egyedüli gazdaként az ember több fizikai aktivitást végez, emellett a kutya segíthet enyhíteni a magányosság okozta stresszt.

Javaslat:

A közösség, a család szerepe elvitathatatlan. Ha van családja, törődjön velük, ezzel nem csak őket, hanem saját egészségét is óvja. A nagyszülők unokák találkozzanak, hogy ne csak a saját szűk időzónájukban létezzenek. Ápolja baráti kapcsolatait is. S bár családot nem tudunk adni, de közösséget építünk, ahol előadásokon, közösségi média-csoportokban megismerkedhet Önhöz hasonló gondolkodású vagy hasonló problémákkal küzdő emberekkel. Érdeklődjön!

bottom of page