Orvosi protokollok kritikája: Miért bizonyította egy tanulmány, hogy az ejtőernyő hasztalan

Létezik egy orvosi tanulmány egy világhírű szaklapban, ami szerint az ejtőernyő nem hatékonyabb egy üres hátizsáknál.

Ez nem egy internetes álhír. Ez nem vicc. A történet mögötti igazság valójában a modern gyógyítás, az orvosi protokollok kritikája, és rávilágít az egyik legnagyobb csapdára és arra, hogyan lehetsz te a saját gyógyulásod legfontosabb szereplője

Mielőtt továbbmennénk, nézd meg a videót, amiben először beszéltem erről a megdöbbentő esetről:

Dr. Nagy Tamás gondolatai az orvosi protokoll előnyeiről és árnyoldalairól

Az ejtőernyős paradoxon – két felvonásban:

Ahhoz, hogy megértsük, miért is olyan fontos ez a látszólag abszurd történet, két, egymástól 15 évre publikált cikket kell megvizsgálnunk ugyanabból a tekintélyes lapból, a British Medical Journal-ból.

Első felvonás (2003): A provokáció

A 2000-es évek elején egyre nagyobb teret nyert a Bizonyítékokon Alapuló Orvoslás (EBM). Ez egy eredendően nagyszerű elv: az orvosi döntéseket ne csak a személyes tapasztalat, hanem a legjobb elérhető, tudományos bizonyítékok alapján hozzuk meg. Ennek az elvnek az „arany standardja” a randomizált, kontrollált vizsgálat (RCT), ahol a pácienseket véletlenszerűen két csoportba osztják, hogy egy új kezelés hatását egy meglévőhöz vagy egy placebóhoz hasonlítsák.

Idővel azonban az EBM egyes hívei annyira dogmatikussá váltak, hogy szinte mindent megkérdőjeleztek, amiről nem készült ilyen „tökéletes” vizsgálat.

Erre válaszul két kutató, Gordon Smith és Jill Pell, 2003-ban egy szatirikus cikket publikált. Céljuk az volt, hogy felkutassanak minden létező RCT-t az ejtőernyő hatékonyságáról. Az eredmény? Egyetlen egyet sem találtak. A konklúziójuk egy zseniális fricska volt:

Mivel a bizonyítékok hiányoznak, a bizonyítékokon alapuló orvoslás legfanatikusabb híveinek kritikusan kellene állniuk az ejtőernyőhöz, és javasoljuk, hogy vegyenek részt egy kettős vak, placebo-kontrollált vizsgálatban, ahol az egyik csoport ejtőernyőt, a másik pedig egy üres hátizsákot kap.”

A cikk üzenete világos volt: a józan ész néha felülírja a legszigorúbb tudományos protokollt is.

Második felvonás (2018): A látszatkísérlet

15 évvel később egy másik kutatócsoport Robert W. Yeh vezetésével látszólag elfogadta a kihívást. Végrehajtották az ejtőernyős RCT-t. A kísérletben résztvevőket véletlenszerűen két csoportba osztották: az egyik ejtőernyőt kapott, a másik egy üres hátizsákot.

Az eredmény? A statisztika szerint az ejtőernyő egyáltalán nem csökkentette a halálozást vagy a súlyos sérüléseket a placebo csoporthoz képest.

Mielőtt kidobnád az ejtőernyődet, jön a csavar: a tanulmány apróbetűs részéből kiderül, hogy a vizsgálatba végül csak olyan embereket tudtak bevonni, akik a földön álló, mozdulatlan repülőgépből voltak hajlandóak kiugrani, átlagosan fél méter magasságból. Azok, akiket egy 9000 méteren 800 km/h-val haladó gépen kérdeztek meg, nyilvánvalóan mind visszautasították a részvételt.

Ez a szellemes kísérlet a tudomány egy másik csapdájára, a szelekciós torzításra mutatott rá. Vagyis, ha egy vizsgálat eredményei csak egy nagyon szűk, alacsony kockázatú csoportra érvényesek, akkor azokat nem lehet egy az egyben átültetni a valódi, magas kockázatú helyzetekre.

Mit értek az orvosi protokoll kritikája alatt és miért fontos ez neked, a páciensnek?

Ez a két, egymást kiegészítő történet tökéletesen megmutatja, miért kulcsfontosságú, hogy aktív résztvevője legyél a saját gyógyulásodnak.

1. A Protokoll és nem szentírás

Az orvosi protokollok hasznosak és fontosak, de ahogy az ejtőernyős kísérlet eredményei is félrevezetőek a kontextus ismerete nélkül, úgy egy orvosi protokoll sem alkalmazható mindenkire egyformán. A protokoll egy átlagra épül, de te nem vagy átlag. Te egyedi vagy, egyedi történettel, tünetekkel és élethelyzettel.

2. Te vagy a kontextus

Az orvos a térképet ismeri, de te a tájat. Az orvos ismeri a protokollt és a statisztikákat. De te ismered a tested jelzéseit, az életedet, a mindennapi kihívásaidat. Te vagy az az "apróbetűs rész", ami nélkül a kép nem teljes. A te tapasztalatod, megérzésed és visszajelzésed nélkül a legkiválóbb orvosi tudás is csak egy félreértelmezett kísérlet maradhat.

3. A gyógyulás: partnerség, nem diktátum

A gyógyulás nem egy egyirányú utca, ahol az orvos diktál egy protokollt, te pedig passzívan végrehajtod. A legjobb eredmény akkor születik, ha az orvos szakértelme (a bizonyítékok) és a páciens egyedi tapasztalatai (a józan ész és a kontextus) találkoznak. Ez egy partnerség, ahol mindkét fél tudása egyenrangúan fontos.

A krónikus gyulladás és az orvosi protokollok korlátai: Miért nevettek ki 20 éve?

Ez a szellemes szatíra többről szól, mint az orvosi humorról. Számomra ez egy személyes történet. Azért tartom rendkívül fontosnak, mert én és az a néhány kollégám, akik a gyógyszermentes megoldásokkal foglalkozunk, sokszor megkapjuk a negatív felhangot: „Nem követitek a tudományt.”

Pedig dehogynem. Csak néha előtte járunk egy kicsivel.

Emlékszem, nagyjából 20 éve, amikor egy kollégámmal az orvosi közösségben elkezdtünk a bélflóra fontosságáról beszélni, a többiek erősen megmosolyogtak minket. A bélflóra akkor még egy terra incognita volt, egy ismeretlen, egzotikus terület, ami nem fért bele a megszokott protokollokba. De én mindig is hittem a nyitottságban, és abban, hogy a gyógyulás útjai néha kitaposatlan ösvényeken vezetnek.

A bélflóra történetet akkor nagy kétkedéssel fogadták. Aztán persze 10 évvel később a „tudomány” hirtelen utolért minket. Miért? Mert a gyógyszeripar pénzt látott benne. Jöttek a kutatások, a probiotikumok, és a témából olyan „tudomány” lett, hogy ma már külön kurzusokat tartanak a bélflóra fontosságáról az egyetemeken.

Lássuk be: a tudományhoz pénz kell, a pénz pedig oda megy, ahol üzleti érdek van. Emiatt a kutatások területén mindig is lesz egyfajta torzítás.

A mai "bélflóra": a sejt szintű gyulladás

Jelenleg a sejt szintű, rejtett gyulladással foglalkozom, ami egy óriási lehetőség a szervezetünk öngyógyító képességének felszabadítására. A helyzet kísértetiesen hasonló: a legnagyobb egyetemek elismerik a jelenség létezését, de a kezelését még feleslegesnek tartják, a gyulladáscsökkentő táplálkozással szemben pedig erős kételyeik vannak.

És tudod meddig lesz ez így? Pontosan addig, amíg a gyógyszeripar nem talál egy olyan hatóanyagot, ami tablettába zárva, nagy tömegek számára eladható. Addig maradnak a speciális, zárt intézményekben elérhető, drága biológiai terápiák, és a legyintés.

A tudomány konzervatívan halad. Ennek van értelme, hiszen a biztonságra törekszik.

A tudománynak 20 év nem számít. Viszont neked és nekem, a mi életünkből ez egy óriási idő.

Várunk 20 évet, vagy élünk most?

Gondolj bele: normális az, hogy egy magyar férfi átlagosan az életének utolsó közel 11 évét, a nők pedig 15 évét krónikus betegségekkel, korlátozottságban tölti el? Ugye a hölgyek tovább élnek. Nézz körül a környezetedben! Mit látsz? Egészséges, mozgásukban és szellemileg is friss, boldog időseket? Vagy egy elfáradt, bottal járó, fájdalmakkal küzdő társadalmat?

Én azért dolgozom, ezért születnek ezek az írások, hogy elhozzam neked azokat a legújabb módszereket és gondolatokat, amikkel nem kell megvárnod, amíg a tudomány „hivatalosan” is rábólint. Mert az élet most van.

Hiszek abban, hogy ha rávilágítunk a problémákra és a tudomány „ejtőernyő-mentes” gondolkodásának korlátaira, tudok neked segíteni egy szebb öregség elérésében. Egy olyan életben, amit a maga teljességében, fájdalom nélkül tudsz élvezni.

A gyógyulásod nem egy statisztika, és te sem vagy egy adat egy kísérletben. A te életed egy valódi, mozgó repülőgép, nem egy földön álló makett.

Merj kérdezni! Merj partner lenni a saját gyógyulásodban! Ha olyan orvosi megközelítést keresel, ahol a protokollok mellett te magad, az Ember is számítasz, akkor itt az idő, hogy meg tedd az első lépést.

Ismerd meg a 9 lépés programot, és vedd a kezedbe az irányítást!