top of page

A hosszú élet és a gének

A hosszú élet az eddig véltnél kevésbé írható a gének számlájára, állapították meg több, mint 400 millió ember családfájának elemzése alapján amerikai kutatók.

Noha egyes családokban valóban halmozódik a magas kort megéltek száma, a géneknek a becsültnél lényegesen kevesebb a befolyása az élettartamra, mint korábban gondolták, idézte a Sciencedaily tudományos hírportál a Genetics című szaklapban megjelent tanulmányt. A Calico Life Sciences tudományos intézet az Ancestry.com online családfakutató portál nyilvános adatbázisát használva végezte az elemzést.

Azt keresték, milyen arányban felelősek a gének az élettartam alakulásáért, amelynek örökölhetőségét korábban 15-30 százalékra becsülték. Az örökölhetőség azt mutatja, hogy egy vonás, ebben az esetben az élettartam, mennyire magyarázható genetikai különbségekkel vagy más, például környezeti vagy társadalmi, kulturális hatásokkal, véletlenekkel.

Nagyjából 400 millió ember, nagyobbrészt európai származású amerikaiak kerültek be a vizsgálatba, akik vagy vér szerinti, vagy házastársi kötelékkel kapcsolódtak egymáshoz.

Ahogy már korábbi kutatásokból is kitűnt, a házastársak élettartama hasonlóbb volt egymáshoz, mint az eltérő nemű testvéreké. Ezt nem magyarázhatja genetikai tényező, inkább a közös háztartásból, szokásokból, életmódból eredhet. A hatalmas adatbázis további elemzése az úgynevezett asszortatív partnerválasztást mutatta ki. A kifejezés arra utal, hogy az ember hajlamos olyan társat keresni, akinek a testméretei, alakja és származása olyan, mint az övé, ebben az esetben az élettartam lehet az azonos vonás.

Az eredmény az lett végül, hogy az élettartam örökölhetősége nem több hét százaléknál, talán még ennél is kevesebb.

Forrás: medicalonline

(forrás: MTI )

"Kedves Vendégünk! Minden egyes blog bejegyzést komoly munka előz meg. Célunk, hogy, olyan megoldásokat adjunk Önnek, amelyeket a blog elolvasását vagy videós előadást követően, azonnal be tudja építeni az életébe! A weboldalon lévő és online beteginformációk nem helyettesíti az orvosi vizsgálatokat csak kiegészíti azokat. A 9 lépés oldal szolgáltatásai kizárólag az egészség megőrzésére irányulnak. Fontos, hogy egészségügyi panaszai esetén továbbra is forduljon orvosához és tartsa be az utasításait." -
Dr. Nagy Tamás orvos, egészségügyi-közgazdász

Tik-Tok

Nézze meg rövid, szórakoztató és  rendkívül hasznos ismeret-terjesztő videóinkat a Tik-Tok csatornánkon!

Online shopping
  • TikTok
Kiemelt közlések
Keressen minket
  • Facebook Basic Square
  • TikTok
  • Videótár
bottom of page