top of page

Ki neveli fel a gyerekeinket?

Szerző képe: Dr. Nagy TamásDr. Nagy Tamás

Ezt az írást az index2-n találtam, igen elgondolkodtató!

"Szilveszter éjjel szívinfarktust kapott az egyik nagyon kedves ismerősöm. Csak úgy, minden átmenet nélkül. Csak vásárolgatott, s közben szorítani kezdett a mellkasa. Alig több, mint 40 éves.

A barátnőmet nem is olyan régen műtötték meg rosszindulatú daganattal, egy másik ismerősöm a közeljövőben fekszik kés alá ugyanezen okból. Erőszakos, gyorsan növő daganatot diagnosztizáltak nála.

Ismerek gyermeket, akinek az édesanyja bement a fürdőszobába, és soha többé nem jött ki onnan. Ismerek apát, akinek a lánya sokadszor veszi fel a küzdelmet egy erőszakos, pusztító betegséggel.

Valamennyi érintett nő. Valamennyien a 30-as 40-es éveiben.

Kikészít. Kikészít a tudat, hogy milyen törékenyek vagyunk, mennyire kevésen múlik az életünk. Nem tudom elengedni a gondolatot, hogy a nők szervezete lázad. Lázad a túlterheltség, a kiszipolyozás ellen.

Jó, ne sarkosítsuk ki a helyzetet a nőkre. Ugyanígy érintettek a korosztályom férfi tagjai is.

Miért? Mert hajtunk, mint a barmok, több fronton igyekszünk teljesíteni, sokszor túlteljesíteni, mindezt állandó stresszben. Stresszes az életünk, a munkánk, a környezetünk. Nem tudunk kikapcsolni, nem tudunk pihenni. Eközben egészségtelenül étkezünk, mert nincs idő vagy pénz vagy egyik sem az egészséges ételekre, sokszor a nyugodt étkezésre sem. Állva eszünk, mint a barmok, két perc alatt, futtában. Dohányzunk, mert a felgyülemlett rosszat sokan rossz szokásokkal próbáljuk kompenzálni. Iszunk, mert az idegességet így próbáljuk enyhíteni.

Keveset alszunk. Keveset sportolunk. Keveset pihenünk. Keveset nevetünk.

Megrendültem. Mert a korosztályom hullik. És én félek.

Nekem még volt szerencsém megismerni a dédszüleimet. A nagyszüleim is élnek még. A szüleim hangját is hallom, amikor csak akarom, és ezért szívből hálás vagyok.

A most születők vajon megismerik majd a nagyszüleiket? Lesz esélyük játszani a papával, mamával? Hisz olyan későn vállalunk gyereket. Folyton halogatjuk: most lakás, kell, jó munka, biztos megélhetés. A karriert építjük. Nem jönnek a gyerekek, csak túl a harmincon. Ha egyáltalán jönnek, mert vannak, akiknek nem is sikerül a gyerekvállalás. Évekig. Pedig mindent elkövetnek.

Én attól félek, ha így égetjük két végéről a gyertyát, ha az életmódunk ilyen stresszes és rohanó marad, a most születő nemzedéknek a szüleikkel sem lesz esélye együtt játszani.

Hullanak a 40 évesek. Ki neveli fel a gyerekeket?"

Az üzleti megoldásokra utaló estleges jövedelmekre, bevételekre vonatkozó adatok tájékoztató jellegűek, időben változhatnak, semmilyen ajánlatot vagy ígérvényt sem tartalmaznak. Minden ember sikere azon múlik, hogy mennyi munkát tesz bele az üzletébe és képes-e gyorsan alkalmazkodni, tanulni, tapasztalatait új üzleti koncepciójában alkalmazni és elköteleződik-e egy fenntartható, etikus üzleti modell felépítése iránt.

 

Az egészségtippek blog tartalmai oktatási célúak és nem helyettesítik az orvosi vizsgálatokat csak kiegészítik azokat. Nem minősülnek orvosi tanácsadásnak, sem a betegségek diagnosztizálásának, kezelésének vagy megelőzésének és nem helyettesítik a háziorvosának vagy kezelőorvosának véleményét. Egészségügyi panaszok esetén haladéktalanul keresse fel kezelőorvosát és tartsa be az utasításait. 

bottom of page