top of page
Szerző képeDr. Nagy Tamás

Árthat a túl sok D-vitamin?

A magyar lakosság jelentős része küzd extrém D-vitamin-hiánnyal, bár az elmúlt években egyre többen figyelnek oda a bevitelére. Ez a zsírban oldódó, legtöbb esetben a napfényből vagy halételekből, tojásból, gabonafélékből nyert D-vitamin a rák és a cukorbetegség ellen is védelmet biztosít valamint a csontjaink és fogaink egészségének megőrzésében is segít (hiszen nélküle szervezetünk nem lenne képes a kalcium feldolgozására, mely a csontok legfőbb alkotóeleme).

Egy friss kutatás. A New Jersey állambeli Rutgers Egyetem kutatói viszont úgy találták, hogy a túlzott D-vitamin-fogyasztás lassítja a reakcióidőnket. A tanulmányról a Medical News Today számol be.

Az egyetem munkatársai 50 és 70 év közötti nőket vontak be kísérletükbe, melyben a résztvevőket véletlenszerűen három csoportra osztották. Az első csoportba tartozó alanyok a napi ajánlott mennyiségnek megfelelő, vagyis 600 NE (nemzetközi egység) D-vitamint fogyasztottak, míg a második csoportot alkotó társaik 2000 NE, az utolsó csoportba sorolt személyek pedig 4000 NE mennyiségű vitamint vittek be szervezetükbe. Az eredmények azt mutatták, hogy bár minél több D-vitamint fogyasztott valaki, annál jobban működött az emlékezőtehetsége, illetve tanulási képességei, de ugyanakkor azt is észrevették a tudósok, hogy azok esetében, akik az ajánlott mennyiségnél több vitamint vittek be napi szinten szervezetükbe, az agyi reakcióidő jelentősen megnőtt.

A megfelelő reakcióidő – tehát az az időtartam, mely egy inger, illetve a rá adott válasz között eltelik – fontos szerepet játszik abban, hogy megelőzzük a különböző eséseket, illetve az azokból adódó sérüléseket (csonttörés, húzódás stb.). Minél lassabb valaki reakcióideje, az adott személy annál jobban ki van téve a különböző balesetekből adódó kellemetlenségeknek. Tudósok már eddig is több alkalommal mutattak ki összefüggést a nagy mennyiségű D-vitamin-fogyasztás és a gyakori elesés között, a jelenség pontos okára azonban korábban nem sikerült rájönni.

bottom of page