A hit, a kétkedés és a kondicionálás

A hét elején besétáltam a bankomba, s mikor leültem a pénztáros hölgy elé, azonnal feltűnt, hogy piros kiütések vannak az arcán. Mivel egy csinos fiatal, jól láthatólag saját magára igényes, ápolt hölgyről beszélünk, nem állhattam meg, hogy ne kérdezzek rá, mi történt.

Elmesélte, hogy hosszú hónapok, sőt évek óta küzd a rosacea-val, sok orvosnál járt már, (bőrgyógyász, endokrinológus nőgyógyász) és szedett rá már gyógyszereket, sőt vitaminokat is, de mindhiába. Meg is mondta a háziorvosa, hogy ebbe bele kell törődnie.

Akik ismernek, tudják, hogy ettől a három szótól nyílik ki a képzeletbeli bicska a zsebemben. “bele kell törődni”. Hahhhhh!

Első lendületemmel átnéztem a szakirodalmat és írtam egy szakmai cikket erről a témáról, amit a hét elején olvashattatok is, de így szombat reggel eszembe jutott még egy gondolat.

A fiatal hölgy helyébe képzeltem magam, hogy mi mindenen mehetett ő keresztül és milyen érzések kavaroghatnak benne. Hiszen több tekintélyes orvos is azt állítja, hogy ezt a betegséget, amely véres komolysággal az életminőségét rontja, sőt a szakmai és a magánéletet is nehezíti nap, mint nap, sajnos nem lehet gyógyítani és egész életén át viselnie kell majd, látványos tünetekkel.

Mivel többféle gyógyterméket is szed, feltételezem - bár ezt nem kérdeztem - járhatott akár természetgyógyásznál vagy más gyógyító embernél is már, mindhiába.

S ekkor jövök én, akit nem ismer, és azt merem állítani, van megoldás: a gyulladás csökkentése a szervezetében. Biztos vagyok benne, hogy egy szavamat sem hitte. Ennek ellenére elkértem az e-mail címét és neki is elküldtem a megírt cikket.

Tudjátok, annyi, de annyi ilyen kétkedő tekintetet láttam már, hogy már meg sem lepődöm miatta. De ettől szép a mi munkánk, mert vinnünk kell a hírt. Amikor azt látom és hallom a reklámban a sportközvetítések szünetében egy jól nevelt tizenéves fiúcska szájából, hogy a diabétesz nem betegség, hanem állapot és ezt még egy középkorú hölgy és egy tisztes, őszülő halántékú családapa is megerősíti, akkor mit várunk?

A vizuális terror belénk égeti az elfogadást, a belenyugvást, sőt, már ilyen mondásaink is vannak, amikkel eleve projektáljuk a betegségeinket, hogy, pl. akinek 40 felett nem fáj valamije, az halott.

Ezt a folyamatot kondicionálásnak is hívják és eszembe jutott erről egy régi történet. Ha egy békát beledobnak a meleg, forró vízbe az azonnal kiugrik belőle, de ha ugyanezt a békát hideg vízbe teszik és szép lassan, óvatosan kezdik emelni a hőfokot, akkor a béka nem fog védekezni és végül megfő.

Így főznek minket is! De mi vegyük észre, rendben?